Hírek
2021. Április 13. 17:52, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Ígéretes kezdés!
Mindenki nagyon várta már az idei első versenyt, még akkor is, ha nem ORB volt és csak tesztjelleggel vett részt a csapat a Sopia-Net Orfű Ralin.
Jó hangulatban és remek eredményekkel kezdtük a szezont, a Turán-Bagaméri páros megnyerte a licencesek versenyét a VW Polo R5-el, míg a Klausz-Csányi páros a 4. helyet szerezte meg az erős mezőnyben, először használva a Skoda Fabia R5 EVO II-t versenykörülmények között.
Várkonyi Szabolcs csapatvezető:
Türelmetlenül várta mindenki a bemutatkozást a 2021-es évben, szerencsére a körülmények ideálisak voltak a versenyzéshez és a rendező is egy remek versenyt rakott össze. Egy hibája volt csak, hogy nem lehettek nézők, amit személy szerint nagyon nem értek, hiszen a ralit nem sok sporthoz lehet hasonlítani, a 40-50 négyzetkilométeren szétszóródó szakaszokat esetleg megtekintő nézők nem hinném, hogy nagy veszélynek lennének kitéve járványügyi szempontból a szabad levegőn. De hát én nem érthetek ehhez.

A Korda Racing ismét remek autókat hozott, Frici már ismerősként az első pillanattól fogva komoly tempót tudott diktálni és a 9-ből 7 szakaszon is az első időt teljesítve megnyerte a versenyt, miközben több beállítást és a Hankook új gumijait is próbálgathatta. Bár szorosan, de mondhatjuk, magabiztosan nyerte a versenyt úgy, hogy a regnáló bajnok is itt volt, így ez jó alapot és kellő önbizalmat ad a hét végi első ORB futam előtt, ahol a nemzetközi sztárok miatt még ennél is gyorsabbnak kell lennie a győzelemhez, de mi más is lehetne a cél!
Kristóf még nem érezte magát komfortosan az új autóban, nagyon Fordosan akarta vezetni, még egy kis időre szüksége van a megfelelő technikához, ezáltal az önbizalomhoz. De úgy gondolom, nem nagy a lemaradása, amit 1-2 verseny alatt szeretne is behozni és talán az általa annyira kedvelt murvás futamtól kezdve a győzelemért is esélye lesz harcolni.

Köszönjük partnereinknek, hogy ezekben a nehéz időkben is kitartanak mellettünk.
A Ritmus ASE együttműködő partnerei:
Multifilm SFX Kft., CS-Process Kft., Sun&Fun Holidays, Hetech Trend Kft., VPT Caravan, Autóflex Kft, Krisped Kft, Multiprogres B.R. Kft., Droidx Kft., Sütödetech Kft., Airvent Zrt., ZFW Hortiservice Kft., Villumen Kft., Aqua-Start Kft., CATA, RIWAX.
Fotó: MGR Images
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.