Hortobágy infó
2025. augusztus 22, péntek - Menyhért

Hírek

2017. Szeptember 12. 15:20, kedd | Sport
Forrás: mti

Öt elnökjelölt közül választ az úszó szövetség

Öt elnökjelölt közül választ az úszó szövetség

Öt elnökjelölt lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén.

A MÚSZ kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két olimpiai bajnok, az 1980-ban győztes Wladár Sándor, valamint az 1996-ban aranyérmes Czene Attila mellett Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely elnöke, a sportágon kívülről érkező Horváth Gergely Domonkos, valamint Tóth István, a szentendrei úszóklub elnöke jelölt a posztra.

Gyárfás Tamást is jelölték, aki 23 évig irányította a szövetséget, ő azonban nem vállalta az elnökjelöltséget, ugyanis - ahogyan az MTI-nek hétfőn fogalmazott - azok az okok, amelyek miatt november 30-án lemondott posztjáról, továbbra is fennállnak.

A MÚSZ éléről a tagok szeptember 1-jén hívták vissza Bienerth Gusztáv elnököt, aki hét hónapig irányította a szervezetet. A közgyűlést azért kellett összehívni, mert a hazai rendezésű világbajnokságot követően a sorozatos lemondások után működésképtelenné vált az elnökség.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 22. 07:41, péntek | Sport

Kl-selejtező - Egygólos előnnyel utazhat Bécsbe a Győr

A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.