Hírek
2013. Január 30. 13:02, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu
Orbán: Meg kell szüntetni a túlzott deficit miatti eljárást

A magyar gazdasági eredmények sikertörténetet jelentenek, ezért meg kell szüntetni az országgal szemben a 2004-es EU-csatlakozás óta folyamatban levő, túlzott deficit miatti eljárást – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, a gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó Bruegel Intézetben elhangzott előadásában. Az előadást követő sajtóbeszélgetésen a kormányfő azt mondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemet mondott a magyar igényre.
Orbán Viktor felhívta a figyelmet: Európa részesedése csökken a világgazdaságban, és úgy vélekedett, hogy az Európai Unió válsága alapvetően versenyképességi válság. Gazdasági rendszerváltásra van szükség, a jóléti állam helyett munkaalapú társadalmat kell kialakítani – mondta.
Nemet mondott az IMF
A Nemzetközi Valutaalap nemet mondott a rugalmas hitelkeretre előterjesztett magyar igényre – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az előadását követő sajtóbeszélgetésen.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kölcsönt akar az IMF-től, mert arra nincs szüksége, hiszen a piacról kívánja finanszírozni magát. Az IMF azonban mindenképpen kölcsönt akart folyósítani, és nem hajlandó arra, hogy rugalmas hitelkeretet biztosítson Magyarországnak. A megállapodás esélye ezért csökken – állapította meg a kormányfő. A beszélgetésen felmerült a jegybanki függetlenség kérdése is. Orbán Viktor leszögezte: tiszteletben tartják a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét.
Politikai színezetű küzdelem
Nehéz menetre számíthat Orbán Viktor Brüsszelben, a miniszterelnököt hivatalos találkozón fogadja José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A nemzetközi pénzügyi intézmények egyfajta eszközként funkcionálnak a külföldi országok irányából a kormány felé történő nyomásgyakorlásra – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Barcza György.
![]() |
Fotó: Burger Barna / Miniszterelnökség |
Sokkal kedvezőbb helyzetbe került Magyarország
Magyarország elkötelezett a túlzottdeficit-eljárás idei lezárása mellett – tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság delegációja konzultációkat folytatott hazánkban. A tárca közleményében leszögezi: a kormány lépései hosszú távon biztosítják az állami pénzügyek fenntarthatóságát.
Idő előtt törlesztettünk
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január 25-én jelentette be, hogy Magyarország 607 millió eurót lejárat előtt fizetett vissza a 2008-ban felvett IMF-hitelből, mindezt az tette lehetővé, hogy „elkapkodták” a Prémium Euró Magyar Államkötvényt. Rogán Antal a hírre reagálva kijelentette: csak stabil költségvetési helyzettel rendelkező ország képes 180 milliárd forint összegű IMF-hitel lejárat előtti előtörlesztésére.
![]() |
Fotó: Burger Barna / Miniszterelnökség |
Biztató eredmények
Londoni pénzügyi elemzők szerint jók az esélyek arra, hogy az EU az idén megszünteti Magyarországgal szemben a túlzottdeficit-eljárást. Cséfalvay Zoltán államtitkár szintén azt közölte: komoly esély van arra, hogy Magyarország még az idén kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól. Napjainkban az IMF és az Európai Unió is úgy látja, hogy a fiskális politikában az egyensúlyra törekvés eredményes volt, az államadósság csökken, az államháztartási hiány – az idén már várhatóan egymás után a harmadik évben – 3 százalék alatt marad a GDP-hez mérten, és jó esély van arra, hogy az ország kikerüljön az EU túlzottdeficit-eljárása alól – hangsúlyozta korábban Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.