Hírek
2012. Február 15. 07:49, szerda |
Sport
Forrás: mno.hu/FFT
Messi-rekord, könnyed Barca-siker
Nehezebbnek indult, de végül könnyedén szerzett magabiztos előnyt a Barcelona a Leverkusen elleni visszavágóra. A Lyon hazai pályán szerzett egygólos előnyt.
A Barcelona a régóta sérülteket leszámítva szinte teljes kerettel érkezett, azonban Xavi egy talpsérülés, Gerard Piqué pedig állítólag fegyelmi okokból került a lelátóra.
A mérkőzés első félideje kissé langyosra sikerült, a Barcelona szokása szerint birtokolta a labdát, a Leverkusen védekezett és gyors kontrákra rendezkedett be.
A 41. percben a hazai védők adtak el egy labdát a félpályán, Lionel Messi ismerte fel remekül a lehetőséget és indította Alexis Sanchezt, aki Bernd Leno lábai között lőtte kapuba a labdát.
Fordulás után kissé az öltözőben ragadt a Barca és hét perc elteltével ki is egyenlített a Leverkusen. A sok fejes közben szinte megszáradt a labda a levegőben, a katalán védőktől végül elcsípte a labdát a német csapat, majd Vedran Corluka adott középre, ahol a cseh Michal Kadlec érkezett, fejesével Victor Valdés nem tudott mit kezdeni.
Nem sokáig tartott azonban az öröm, három perccel később Cesc Fabregas tálalt remekül Alexis elé, aki Leno mellett elhúzva gurított a kapuba. A Barca azonban mintha még mindig nem vette volna komolyan ellenfelét, Renato Augusto került helyzetbe egy perccel később, Valdes bravúrral hárított.
A 64. percben egy Bayer-kontra után Castro találta el a kapufát, majd Messi is megtette ugyanezt egy egyéni villanás után.
Amikor már mindenki a lefújást várta, Daniel Alves lépett ki, megvárt míg Leno kilép rá, majd középre adott, ahol Messi érkezett, és beállította a végeredményt.
Messi ezzel a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának legeredményesebb góllövője lett, 19 találattal, mindössze 24 évesen.
Leverkusen–Barcelona 1–3
Gól: Kadlec (52.) ill. Alexis Sanchez (41., 55.), Messi (89.)
Leverkusen: Leno – Schwaab, Reinartz, Friedrich, Corluka (Da Costa 91.) – Kadlec, Castro, Rolfes (Kiessling 77.), Bender – Renato Augusto, Schürrle (Bellarabi 90.)
Barcelona: Valdés – Daniel Alves, Puyol, Mascherano, Abidal – Fábregas, Iniesta (Thiago 61.), Busquets, Adriano (Pedro 70.) – Alexis (Cuenca 86.), Messi
A nap másik mérkőzésén a Lyon mindössze egy góllal bizonyult jobbnak a ciprusi APOEL-nél, a mindent eldöntő találatot Alexandre Lacazette szerezte egy megpattanó lövés után.
Lyon–APOEL Nicosia 1–0
Gól: Lacazette (58.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.