Hírek
2020. Május 10. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti/illusztráció: mti
Már 904-en felgyógyultak a koronavírus-betegségből

Folyamatosan nő a gyógyultak száma, amely elérte a 904-et - ismertette a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati tájékoztatóján.
Szlávik János elmondta, hogy enyhe tünetekkel a betegek jellemzően 1-2 hét alatt meggyógyulnak, ugyanakkor azok, akik súlyos tünetekkel kerülnek kórházba, sokszor ott töltenek 3-4 hetet, vagy még több időt.
Megismételte, a fertőzött a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal már fertőzhet, és a tünetek megjelenésétől számítva 5-6 napig a legerősebb a fertőzés valószínűsége.
A főorvos kitért arra, hogy hogy sok mindent nem tudni még az új típusú koronavírusról. Nem tudni honnan származik, hogy jutott át az emberekre, nem tudni pontosan, hogyan terjed emberről emberre, vagy mikor lesz védőoltás.
Szlávik János elmondta, azt feltételezik, hogy a vírus denevérről jutott át az emberre egy úgynevezett "köztigazda" állat által. Megjegyezte: a denevérek képesek betegség nélkül hordozni az Ebola vagy a veszettség kórokozóját is.
Mint mondta, a vírus feltehetően mutáció révén kerülhetett át az emberre, a világon négymillió embert fertőzve meg. Az nyilvánvaló, hogy cseppfertőzéssel terjed, de kutatók egyre több testnedvben találják meg a vírust.
A szakember úgy fogalmazott, az egészen pontos mechanizmusokat nem ismerni a vírussal kapcsolatban, de azt már tudni, hogy a fertőzött ember a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal már fertőzhet, és a fertőzés valószínűsége a tünetek megjelenésétől számítva 5-6 napig a legnagyobb.
Azt sem lehet tudni - mondta -, hogy a fertőzésből kigyógyultak napok vagy hetek múlva fertőznek-e akkor is, ha tesztjeik negatívnak bizonyulnak.
Szlávik János szerint egyelőre az sem egyértelmű, hogy ki lesz súlyos beteg, mi az oka annak, hogy egyesek súlyos, mások enyhe tünetekkel vészelik át a fertőzést, vagy hogy milyen immunmechanizmusok játszanak abban szerepet, hogy egy fiatal, egészséges embernél a betegség súlyos lefolyású lehet.
A főorvos szerint továbbra is kérdéses, hogy mikorra lesz védőoltás a koronavírus ellen; egyesek ez év őszére, télre, mások pedig jövő tavaszra vizionálják ezt.
Azonban lehet, hogy a védőoltás már elkészült - jelezte -, de nagyon hosszú időnek kell eltelnie, hogy azt biztonsággal alkalmazni tudják.
Szlávik János felidézte, negyven évvel ezelőtt, 1980. május 8-án jelentette be az Egészségügyi Világszervezet, hogy sikerült a fekete himlőt elpusztítani. A kórokozó 300 millió ember halálát okozta. Az utolsó beteget - egy szomáliai férfit - 1977-ben regisztrálták, ő felgyógyult a betegségből. Azóta a fekete himlő vírusát két "szuper biztonságos" laboratóriumban tárolják.
Úgy fogalmazott: azt szeretné, ha a közeljövőben a koronavírust is már csak laboratóriumban őriznék.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.