Hírek
2016. November 13. 04:00, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Magyar-andorrai - Gera játéka kérdéses
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott alaposan felkészült és örömet akar szerezni szurkolóinak vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
"Gera Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik, az ő játéka kérdéses, talán a mai gyakorlás után kiderül, tudja-e vállalni a szereplést" - mondta a telki edzőközpontban tartott szombati sajtótájékoztatón a német szakvezető, aki az MTI kérdésére kifejtette, noha ezúttal több fiatal játékos is a keretben van, ők elsősorban kedden, a svédek elleni barátságos mérkőzésen juthatnak szóhoz, Andorrával szemben az alapcsapatát küldi pályára.
Storck szót ejtett az elmúlt napok esős időjárásáról is, szerinte nem lesz felázott a pálya, mert a Groupama Aréna sok vizet elbír, ugyanakkor nedves talajon gyorsabb a labda, így játékosainak többet kell majd mozogniuk.
Gyurcsó Ádám úgy vélte, a pireneusi miniállam együttese védekezni jött Budapestre, a hátsó alakzatát többek között úgy lehetne megbontani, hogy jól használják majd a széleket. A lengyel Pogon Szczecin szélsője eredményes és hatékony támadó játékot vár a magyar válogatottól.
Korhut Mihály, az izraeli Hapoel Beer Sheva védője több gólos sikerben reménykedik, de tippelni nem akart.
A magyarok három forduló után négy ponttal a harmadik helyen állnak a csoportban a százszázalékos és hozzájuk hasonlóan Eb-nyolcaddöntős svájciak, továbbá a hatpontos, Európa-bajnok portugálok mögött. A kilenc hatosból az első helyezettek jutnak ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezős párharcban dönt a másik négy európai résztvevőről.
A Magyarország-Andorra találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Elek Ákos - Gyurcsó Ádám, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.