Hírek
2017. Március 27. 07:36, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Ma van a színházi világnap

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
Az 55. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára.
Isabelle Huppert idei üzenetében arról ír, hogy a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni, mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz.
A színésznő hangsúlyozza: a színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. "Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren" - írja a művész.
A világnap alkalmából számos színház várja programokkal a közönséget. Ezen a napon kezdődik a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a kortárs magyar drámákat felvonultató 11. Deszka fesztivál, amelyen április 2-ig 26 előadást mutatnak be.
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat mutatja be, a veszprémi Kabóca Bábszínház Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét.
Több erdélyi színház is megünnepli a színház világnapját, amelynek alkalmából egyebek mellett Kovács András Ferenc tart költői estet, de felolvasószínház és számos rendhagyó rendezvény is lesz.
A budapesti Játékszín Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatóval és kulisszajárással várja a nézőket.
Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület április 4-én, kedden a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.