Ady Endre az egyik legnagyobb magyar költő, sírjánál halála után 100 évvel is jogosan lehet mondani, hogy él, és élni fog - mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a költő 2001 óta védett síremlékénél.

Hozzáfűzte: a Fiumei úti Nemzeti Sírkert nem csupán temető, hanem a magyar kultúra olyan helyszíne, amely korszakokat, művészeti ágakat és műfajokat egyesít magában.

A Nemzeti Örökség Intézete és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös megemlékezésén Radnainé Fogarasi Katalin kitért arra is: együttműködési megállapodást született a két szervezet között a magyar irodalom nagyjai emlékének ápolására.

Ady Endre a gondolkozás és az érzés költészetével szemben az ösztön költészetét írta - hangsúlyozta L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke (FIDESZ).

Kiemelte: értelmetlen napjainkban Ady Endre szemére vetni életformáját, emberi gyarlóságait, közéleti megnyilvánulásait, téves politikai ítéleteit; hiszen nem személyes életútja, hanem elementáris erejű költészete példa az utókor előtt.

Ady Endre elszegényedett köznemesi család sarjaként Érmindszenten született 1877. november 22-én. A gimnáziumot Nagykárolyban és Zilahon végezte, Debrecenben jogot hallgatott, de 1898-ban újságírónak állt, és a függetlenségi párti Debrecen című lapnál kezdett dolgozni. A cívisváros légköre fárasztotta, emiatt a mozgalmas, élénk Nagyváradra költözött. Karcos és engesztelhetetlen újságírói stílusát is itt, a radikális Nagyváradi Napló hasábjain alakította ki.

Élete 1903-ban fordulóponthoz érkezett, amikor megismerkedett a Párizsban élő gazdag kereskedő, Diósy Ödön feleségével, Brüll Adéllal, Lédával, ahogy a költő a múzsáját nevezte. Szenvedélyes testi szerelmüket Ady verseiben is megjelenítette, ami még az egyházi és hivatalos körök felháborodását is kiváltotta. Ám a szemérmes magyar szerelmes versekhez szokott olvasóközönséget lenyűgözte a Héja-nász az avaron, A fehér csönd, a Léda a hajón című versek új, merész hangja.

1904 és 1912 között nyolcszor járt a francia fővárosban, amely számára az igazi, lüktető nagyvárost, az "ember-sűrűs gigászi vadont" jelentette. Párizsból a Budapesti Naplót tudósította, amelyben több mint ötszáz cikke és sok verse jelent meg ebben az időszakban, köztük a Páris, az én Bakonyom, vagy a Párisban járt az ősz.

Költőként az 1906-ban publikált harmadik verseskötetével, az Új versekkel tört be a köztudatba, az igazi hírnevet pedig negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg számára. 1908-tól az akkor induló Nyugat folyóirat munkatársa lett, amely 1912-től nevét szerkesztőként is feltüntette.

1909-től rendszeres szanatóriumi kezelésre szorult, hedonista életmódja aláásta az egészségét. Miután nevét szárnyára kapta a hír, Lédával való kapcsolata egyre inkább teher lett számára, 1912 áprilisában szakítottak. Ady 1914-ben találkozott az akkor húszéves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett. A következő évben, a lány apjának tiltása ellenére összeházasodtak. Verseiben fiatal szerelmét Csinszkának nevezte el.

Az őszirózsás forradalom kitörésekor már elhatalmasodott rajta a vérbaj, amikor az újonnan létrehozott Vörösmarty Akadémia elnökévé választották, beszédét Hatvany Lajosnak kellett felolvasnia. 1919. január 27-én halt meg Budapesten, koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, és a nemzet halottjaként temették el.

Halálának 100. évfordulója alkalmából 2019-et Ady-emlékévvé nyilvánították.

A vasárnapi megemlékezésen koszorút helyezett el Ady Endre sírjánál mások mellett Radnainé Fogarasi Katalin, L. Simon László, Demeter Szilárd, a PIM megbízott főigazgatója, valamint a Miniszterelnökség, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Szépírók Társasága, a Magyar Írószövetség és a Magyar PEN Club képviselői is.