Hírek
2023. Május 19. 07:40, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Kormánybiztos: több mint 600 óvodát újítottak fel a Magyar falu programban

Több mint 600 óvodaépületet újítottak fel 2019 és 2022 között a Magyar Falu Program támogatásával - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Tolna vármegyei Őcsényben.
Gyopáros Alpár a program támogatásával felújított Tarkabarka óvoda átadásán hozzátette: 2019-től három és fél év alatt 25 milliárd forintot fordítottak az óvodai nevelési intézményekre, csaknem kétezer beavatkozást finanszíroztak a Magyar falu program keretében.
Ezt a feladatot folytatni fogjuk - jelentette ki.
Közölte, a programnak köszönhetően ezernél több óvodaudvart tettek rendbe, több mint száz óvodai tornaszobát és ugyanennyi szolgálati házat építettek vagy újítottak fel.
Hangsúlyozta: a program alapvető célja, hogy megállítsa az elmúlt évtizedekben a falvakban tapasztalt, drasztikus népességszám-csökkenést.
Őcsény példáját említette, amelynek lakossága a KSH adatai szerint 2003-ban 2600 volt, 2010-re 2300-ra csökkent, azaz kevesebb mint hét év alatt több mint tíz százalékkal lett alacsonyabb. Sajnálatos módon a legtöbb kistelepülés ehhez hasonlóan veszít a népességből - jegyezte meg.
Reméljük, Őcsényben sikerül tartani a lakosságszámot, és ebben a Magyar falu programnak is szerepe van, amelyből több mint 200 millió forint támogatást nyert el a település. Ma az őcsényi óvodában három csoportban 68 gyerek jár, és szeptemberben is hasonló létszámmal folytatódik a nevelés - fűzte hozzá.
A kormánybiztos beszélt arról, hogy a kormány elsőszámú feladata, hogy a településeken javítsa azokat a szolgáltatásokat, amelyek a gyermeknevelést segítik. Ezek között van a járdák felújítása azért, hogy a babakocsit ne kelljen az úttesten tolni, játszóterek felújítása vagy újak építése, a falugondnoki szolgálatok indítása, megerősítése, amelyek részt vesznek a gyermekek szállításában is.
Kézenfekvő, hogy az alapvető szociális szolgáltatásokat javítani kell, bölcsődéket, óvodákat kell építeni, a meglévőket felújítani, akár újra nyitni. "Számos esetben fordult elő az, hogy a Gyurcsány-kormány idején bezárt óvodát nyitottak újra" - mondta.
Horváth István, a szekszárdi választókerület fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a vidéki emberekhez a Magyar falu program tudott eljutni a legjobban, nincs olyan kistelepülés, ahol ne lenne látható nyoma a program fejlesztéseinek.
Ismertette: a választókerületben 2022-ben 14 településen 44 projektet finanszírozott a forráskeret, és 550 millió forint értékű beruházás valósult meg. Őcsényben hat program zajlott, az óvoda mellett az iskola és az egyházi létesítmények is kaptak forrásokat. A sárközi faluban tavaly százmillió forint forrást használtak fel - tette hozzá.
Fülöp János, a község független polgármestere megjegyezte, jelenleg több mint 2400-an élnek a községben.
Közölte, az óvoda felújítására az önkormányzat 33 millió, az Őcsényi Óvodásokért Alapítvány hatmillió forintot kapott, amelyet a település hatmillió forinttal egészített ki. Az épületben korszerűsítették a fűtést, szigetelték a padlásteret, felújították a tornaszobát, járdát, parkolót, vízelvezetőt építettek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.