Hortobágy infó
2025. augusztus 22, péntek - Menyhért

Hírek

2015. Augusztus 10. 07:06, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Kétmilliárd forintot költött a bevándorlási hivatal az első fél évben

Kétmilliárd forintot költött a bevándorlási hivatal az első fél évben

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az idei első félévben kétmilliárd forintot költött a bevándorlók ellátására és egészségügyi vizsgálatokra, ez duplája a tavalyi költségeknek.

- mondta a hivatal főigazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornának. Végh Zsuzsanna elmondta, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) személyre szabottan rendeli el azokat a szűrővizsgálatokat, amelyek a járványügyi kockázatok csökkentéséhez szükségesek. Ezeknek a vizsgálatoknak a költsége több százmillió forint is lehet ebben az évben - tette hozzá.

A tudósításban elhangzott, hogy a megnövekedett feladatok miatt a kormány 10 milliárd forint pluszt pénzt adott a bevándorlási hivatalnak, ebből egyebek mellett új munkatársasakat vesznek fel, akik a kérelmek feldolgozásában és a befogadó állomások működtetésében segítenek.

Végh Zsuzsanna az M1 vasárnap esti Híradójában azt is elmondta: "növelni tudjuk a menekültügyi döntéshozók számát, amely azt fogja eredményezni, hogy felgyorsulhatnak az eljárások, amihez természetesen hozzájárul az új jogi szabályozási környezet is."

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld

Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld

Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben

Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld

Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket

A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.

2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld

Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot

Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.