Hírek
2011. November 29. 08:11, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Karácsonykor startolhat az NBA
A csapattulajdonosok és a játékosokat képviselő szakszervezet (NBPA) szombaton kötött „kísérleti megállapodása” révén vélhetően karácsonykor kezdődik meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2011/12-es idénye.
Az egyezséget még mindkét félnek többségi szavazással el kell fogadnia, azaz az NBPA több mint 430 tagjából legalább a felének kell támogatnia az új kollektív szerződést, míg a 29 csapattulajdonosból minimum 15-nek. Ha ez megvalósul, akkor december 25-től a klubok egy 66 meccses alapszakaszt játszanak április 26-ig, a döntő utolsó napja pedig június 26-a lesz. Az edzőtáborok december 9-én indulnának, majd a szezon során az együttesek legfeljebb háromszor fognak egymás után három napon pályára lépni.
Az idény eredetileg november 1-jén indult volna, ám az elhúzódó bérvita miatt két hete december 15-ig valamennyi mérkőzést törölték. Ráadásul egyre kevesebb esély mutatkozott az egyezségre, miután az NBPA bíróság elé vitte az ügyet, trösztellenes pert indítva a klubtulajdonosok ellen Minnesota és Kalifornia államban
Az alkudozás központi vitatémája az évi 4,3 milliárd dollárt kitevő bevételek megosztása: a kosarasok hajlandónak mutatkoztak rá, hogy az eddigi 57 helyett 52 százalékra vigyék le saját összrészesedésüket, a klubtulajdonosok azonban – a múlt szezonbéli, együttesen állítólag 300 millió dollárra rúgó veszteségeikre hivatkozva – ragaszkodtak az 50-50 százalékos felosztáshoz. A játékosok emellett elfogadhatatlannak tartották a klubonként 45 millió dolláros fizetési maximumot is.
Legutóbb az 1998/99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak le.
A jelenlegi idény megvalósulására utalhat, hogy vasárnap törölték a négy NBA-sztárt érintő bemutató körút (egyelőre) első állomását az ohiói Akronban. LeBron James, Chris Paul, Dwyane Wade és Carmelo Anthony a „hazatérő turné” során elsőként James szülővárosába látogatott volna el csütörtökön, ám az eseményt nem rendezik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
