Hírek
2020. Január 28. 06:10, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Johnson szerint elérhető a szabadkereskedelmi megállapodás az átmeneti időszakban

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elérhető az Európai Unióval a London által tervezett szabadkereskedelmi megállapodás a brit EU-tagság pénteki megszűnése után kezdődő nem egészen egyévi átmeneti időszakban.
Johnson a BBC televíziónak adott hétfői nyilatkozatában ellentmondott Leo Varadkar ír kormányfőnek, aki nem sokkal korábban, szintén a BBC-nek azt mondta: "több mint valószínű", hogy a szabadkereskedelmi megállapodás elérése érdekében meg kell hosszabbítani a december végéig tervezett, vagyis 11 hónapnyi átmeneti időszakot.
A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: ez azon ritka alkalmak egyike, amikor tisztelettel ugyan, de eltérő véleményének kell hangot adnia azzal szemben, amit barátja, az ír kormányfő mondott.
Boris Johnson szerint a rendelkezésre álló idő alatt a végére lehet jutni a szabadkereskedelmi tárgyalásoknak.
Uniós részről is többször hangoztatták ugyanakkor - legutóbb minapi londoni látogatásán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke -, hogy ez 11 hónap alatt lehetetlen, és az EU hajlandó lenne az átmeneti időszak meghosszabbítására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:44, péntek | Külföld
Donyecki tisztségviselő: az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét
Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál - közölte Igor Kimakovszkij, a \"Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Külföld
Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
2025. Augusztus 21. 08:01, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: megkezdődött a Gázaváros elleni hadművelet előkészítő szakasza
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.