Háromezermilliárd forintra is tehető az a kár, amelyet a Magyar Nemzeti Bank élén Simor András okozott az országnak. Legalább ekkora tehertől szabadíthatta volna meg a költségvetést, ha a monetáris politika alakításában követi a világban lezajlott változásokat – véli Lentner Csaba közgazdász.

Ha sikerül a következő hónapokban a magyar gazdaság és a hazai polgárok érdekeinek szolgálatába állítani a monetáris politikát, évente 500-600 milliárd forint szabadulhat fel a büdzsében – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. A professzor szerint – a jelenlegi és közelmúltbéli kamatcsökkentések mellett – pozitív változást hozhat az is, ha a jegybank új vezetése mozgósítja az MNB devizatartalékainak felhasználható részét, és abból támogatásokat nyújt a magyar vállalkozásoknak. Lentner Csaba úgy látja, ha a kormánynak nem sikerül alapvető változásokat elérnie a monetáris politikában és a jegybank élén, akkor lezárja a nemzeti érdekű gazdaságpolitika és a pénzügyi szabadságharc folytatásának lehetőségeit.

A pénzügyi sérülékenység mérséklésének számos egyéb eszköze is szóba jöhet. Ezt a célt szolgálná például a Magyar Államkincstár betétgyűjtése is. A lakossági források bevonása az állami szerv rövid távú fizetőképességi problémáján segíthet.

A közgazdászt abból az alkalomból is kérdezték a várható jegybanki változások jelentőségéről, hogy szerdán mutatták be a szerkesztésében – valamint a Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó gondozásában – megjelent Bankmenedzsment című egyetemi szakkönyvet, amelyben külön fejezet foglalkozik a hazai monetáris politikával és az MNB függetlenségének problémás kérdéseivel. Lentner Csaba szerint a világ pénzpiacainak 2007–2008-ban bekövetkezett összeomlása után új fejezet kezdődött a tengerentúlon és Európában egyaránt. A neoliberális gazdaságpolitika csődje után a jegybankok szerepe is felülvizsgálatra szorult. Előtérbe került az a szempont, hogy e pénzügyi intézményeknek is felelősségük van a nemzeti gazdaságpolitikák sikerének alakulásában, emiatt közvetlenül is be kell avatkozniuk az adósság kezelésébe vagy a gazdasági növekedés élénkítésébe. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed például kétezermilliárd dollárt „öntött” a tengerentúli piacra, és többek között ennek köszönhető, hogy a 8,3-8,4 százalékon járó infláció mostanra 7,2 százalékra mérséklődött az Egyesült Államokban. Számunkra ennél is nagyobb jelentőséggel bír ugyanakkor az Európai Központi Bank (EKB) példája, ahol tavaly döntöttek az eladósodott – főként dél-európai – eurózóna-tagországok megsegítéséről. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az EKB jelentős mértékű vásárlásokat hajtott végre a másodlagos állampapírpiacokon. Lentner Csaba szerint ez lesz a sorsa az idén és jövőre lejáró, mintegy 2500 milliárd euró összértékű, elsősorban olasz és spanyol kötvényeknek is, mert nemigen lehet olyan befektetőket találni, akik ezeket a papírokat megvennék.

Az EKB szerepe tehát alapvetően megváltozott, ám a hazai jegybanknál ezt eddig nem vették tudomásul, és makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy az MNB feladata szinte kizárólag az infláció nyomon követéséből áll. A hazai költségvetés évente 1200 milliárd forintot fizet ki kamatokra, aminek a fele – állítja a közgazdász – megspórolható lenne, ha a jegybank vásárolna hazai állampapírt. E beavatkozás haszna nem csak a megtakarításban volna mérhető: a kiszolgáltatottságunk is csökkenne, hiszen nagyobb részt fedeznénk belülről a hazai államadósság finanszírozását.

A professzor szerint komoly jelentősége van annak, hogy az újfajta jegybanki szerepfelfogást valló közgazdasági iskolából érkezzék az MNB új vezetője. S az sem baj, ha ez a változás egy ideig nem találkozik a piac érdekeivel.