Hírek
2021. Július 03. 09:10, szombat |
Belföld
Forrás: mti/fotók: MTI//Mónus Márton
Elkezdődött a nemzeti konzultációs ívek kézbesítése

A nemzeti konzultációs ívek az elkövetkező napokban, hetekben érkeznek meg a háztartásokba, és később lesz lehetőség online kitöltésre, visszaküldésre is
- közölte a kormányszóvivő a közmédiával pénteken. Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az M1 csatornán elmondta, hogy Budapesten már meg is kezdték a küldemények kézbesítését.
Szentkirályi Alexandra azt mondta: a mostani lesz a 11. nemzeti konzultáció. Azért van rá szükség, hogy a kormány - az emberek véleményét megismerve -, "egyetértési pontok" alapján dönthessen majd egyebek mellett gazdasági, biztonsági és a családokat érintő fontos kérdésekben.
A kormányszóvivő szerint a konzultáció segítségével "tudjuk majd saját kezünkbe venni a sorsunkat" és azt figyelembe véve lehet a magyar érdekek alapján cselekedni.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt bő egy évtizedben sok válság alakította az életet Magyarországon is: ilyen volt a pénzügyi-gazdasági válság, "a máig velünk élő" migrációs válság, valamint a koronavírus-járvány, amelynek harmadik hullámát sikerült letörni az oltásokkal.
Ezekből a válságokból arra lehet következtetni - tette hozzá -, hogy a következő évek, évtizedek nem lesznek már ugyanolyanok, mint a korábbiak, nem lehet már visszaállni a régi kerékvágásba. Ezért fontosnak nevezte, hogy gazdaságilag ütőképessé lehessen tenni Magyarországot, ezen belül megerősíteni a családokat, a sérülékenyebb társadalmi csoportokat, a nyugdíjasokat.
Szentkirályi Alexandra elmondta: a mostani nemzeti konzultáción augusztus 25-éig várják mindenki véleményét.
A kormány csütörtökön, a Facebook-oldalán tette közzé a legújabb nemzeti konzultáció 14 kérdését. A kérdések érintik a minimálbér szintjét, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az M1 aktuális csatornán közölte, hogy a nemzeti konzultációs íveket tartalmazó küldeményeket a posta kézbesítői dobják majd be a postaládákba.
A küldemény egy válaszborítékot is tartalmaz, ebben augusztus 15-éig díjmentesen lehet visszaküldeni a kitöltött kérdőíveket - ismertette.
Tájékoztatása szerint a mintegy 8 millió levelet július végéig viszik ki a háztartásokba. Budapesten már el is kezdték a kézbesítést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.