Hírek
2025. Március 25. 10:33, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu
EDDIG TARTOTT A BÚJÓCSKA

A hatékony nemzetközi együttműködésnek köszönhetően Svájcban fogtak el egy nemzetközi elfogatóparancs alapján keresett férfit.
Egy nő tett feljelentést a rendőrségen tavaly, miszerint a volt élettársa rendszeresen bántalmazta. A sértett beszámolt arról is, hogy a férfi 2024 nyarán Budapestről egy hajdú-bihari településre vitte, elvette az okmányait, többször megütötte, majd megerőszakolta. Az eljárás során kiderült az is, hogy a nőt prostitúcióra kényszerítette, és napokig nem engedte neki, hogy visszautazzon a fővárosba.
A rendőrök adatot gyűjtöttek és azonosították a férfit, aki megszökött, és a hatóságok számára elérhetetlenné vált. A bűnügyesek mindent megtettek, hogy a nyomára bukkanjanak ezért nemzetközi, illetve európai elfogatóparancsot adtak ki vele szemben.
Az ügyben az áttörés 2025 februárjában következett be. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai információmorzsák alapján jutottak el a szökevény vélt tartózkodási helyéhez, és azonnal jelezték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.
A KR NNI Bűnügyi Szolgálat Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya az ENFAST-on, vagyis a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán keresztül felvette a kapcsolatot a svájci hatóságokkal. A nemzetközi együttműködésnek köszönhetően a 25 éves férfit március 4-én Aargau kantonban elfogták, majd a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ segítségével Magyarországra szállították.
A rendőrök emberkereskedelem és kényszermunka, szexuális erőszak, személyi szabadság megsértése bűntett, valamint más bűncselekmények miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Debreceni Járásbíróság 2025. március 20-án a letartóztatásáról döntött.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 21. 17:17, csütörtök | PR
Feltöltődés testnek és léleknek: Cozombolis Péter a Szigetvári Gyógyfürdőben
A Szigetvári Gyógyfürdő ismét a figyelem középpontjába került
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:04, csütörtök | Életmód
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.