Hírek
2012. Január 12. 06:57, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Deficiteljárás: kész megvitatni a javaslatokat a kormány az Európai Bizottsággal

A kormány készen áll minden észrevétel megvitatására az Európai Bizottsággal a túlzott deficiteljárásról szóló döntéssel kapcsolatban.
Az ország vezetése tovább menetel az államadósság csökkentésének és a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartásának útján. Ennek megvalósítása során folyamatosan konzultálnak az Európai Bizottsággal és szívesen fogadják javaslataikat, felvetéseiket - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kormány a teljesítményben hisz, a számok pedig önmagukért beszélnek: az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta először 2012-ben lesz 3 százalék alatt a költségvetés hiánya, így egyike vagyunk azon hét uniós tagállamnak, amely teljesíteni tudja ezt a célt. Ráadásul a kormány úgy adott tárgyalási mandátumot Fellegi Tamásnak az IMF-fel való megbeszélésekre, hogy erősítse meg: a 2013-as költségvetés hiányát is 3 százalék alatt fogjuk tartani.A kormány ezeket az eredményeket úgy éri el az európai gazdaság bizonytalanságai közepette, hogy 2010-ben nagyon súlyos helyzetet örökölt szocialista elődeitől.
A tárca közlése szerint, örömmel vesszük, ha a mostani döntéstől eltérően az Európai Bizottság a konzultációk során figyelembe fogja venni az államadósság tartós csökkentése érdekében végrehajtott strukturális átszervezéseket. A 2011 tavaszán meghirdetett Széll Kálmán Terv gyakorlatba ültetése a tervek szerint halad, a szükséges jogszabályi változtatások mintegy 80-90 százalékát a kormány és az Országgyűlés elvégezte, a végrehajtott akciók költségvetési vonzata is mintegy 60 százalékban teljesült. Ezen folyamatok áttekintése és továbbvitele kiemelt hangsúlyt kap a következő hetek tematikus kormányülésein, amelyek a Széll Kálmán Terven keresztül meghirdetett strukturális átalakítások továbbvitelét alapozzák meg.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.