Hírek
2017. Február 23. 07:42, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Az olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció is

A 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció.
A döntés azután született, hogy Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor kormányfővel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel egyeztetett szerdán. A döntés oka, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében. Az LMP és az Együtt üdvözölte a pályázat visszavonását, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint a Momentum a saját politika céljai miatt tette tönkre a pályázat esélyeit.
A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a MOB-nak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda az MTI-vel.
"Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli" - áll a kormány szerdai ülésén elfogadott szövegben.
A határozatban leszögezik: "sikeres pályázásra, az olimpia megrendezésére csak olyan városoknak van esélyük, ahol a kérdésben egyetértés jött létre és áll fenn."
Tarlós István főpolgármester azt közölte az MTI-vel, hogy a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a városvezetés a Fővárosi Közgyűlésnek.
Tarlós István elmondta: a szerdai találkozón ő is azon az állásponton volt, amelyen a kormány, hogy egység nélkül nincs értelme próbálkozni és az ország tekintélyét csorbítani, esetleg lejáratni.
Kósa Lajos, a Fidesz-frakció vezetője pártja elnökségének nevében azt közölte az MTI-vel, hogy az ellenzék többször is hazudott mindenkinek az olimpiarendezés ügyében.
Először azt mondták, támogatják az olimpia ügyét, mind a fővárosban, mind a parlamentben megszavazták a szükséges jogszabályokat és azt, hogy Budapest benyújtsa a pályázatát az olimpia megrendezésére. "Hozzájárultak a nemzeti konszenzus kialakításához" - fejtette ki.
Amikor azonban az ellenzék "hátba támadta" Budapest olimpiai pályázatát, megbontotta ezt az egységet, ezzel minimálisra csökkentve a főváros esélyeit. Az ellenzék nyilvánvaló célja, hogy akár árulása révén is súlyos nemzetközi presztízsveszteségbe hajszolja a fővárost és az országot - közölte Kósa Lajos.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke közölte: a jelenlegi helyzetben más döntés nem születhetett, de a MOB mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország mihamarabb ötkarikás játékokat rendezzen.
Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője az MTI-vel közölte: az olimpiai pályázat visszavonásával sokat nyert Magyarország, de elfogadhatatlan, hogy a Fidesz semmibe vette az emberek véleményét, és 266 ezer ember egybehangzó akarata ellenére sem hajlandó kiírni a népszavazást.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azt írta, hogy a Momentum Mozgalom valójában saját politikai pecsenyéjét sütögeti, akciójukkal lerombolták az eddig meglévő egyetértést, és tönkretették a pályázat esélyeit.
Juhász Péter, az Együtt elnöke hangsúlyozta: a pályázat visszavonása azt jelenti, hogy a kormány nem hajlandó meghallgatni az emberek véleményét, kizárólag aktuális politikai érdekei szerint dönt adóforintok sorsáról.
A MOB közgyűlése 2015. február 6-án úgy döntött, hogy javasolja Budapestnek és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. Az Olimpiai Védnöki Testület határozati javaslatát 125 igen és egy nem szavazat mellett fogadta el a MOB közgyűlése. A Fővárosi Közgyűlés az év június 23-ai ülésén arról döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon. Az előterjesztést 25 igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el. Az Országgyűlés július 6-án 151 igen, 33 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett úgy döntött, támogatja a pályázati szándékot.
Budapest és a MOB 2015. július 8-án küldte el a olimpiai pályázati szándéknyilatkozatát Lausanne-ba, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz
Múlt pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.